Karácsonyi adománygyűjtő licit 2020

Szervező:
prof

InDaHouse Hungary

Az InDaHouse Hungary Egyesület önkéntesei borsodi falvakban élő, hátrányos helyzetű gyerekeknek tartanak egyéni és csoportos fejlesztő foglalkozásokat heti rendszerességgel. Céljuk, hogy a hozzájuk járó gyerekek önmegvalósító, felelős, a saját sorsukat irányító felnőttekké váljanak, akik a tőlük kapott támogatást be tudják építeni a gyermekeik nevelésébe.

További infók az alapítvány weboldalán!

 

Üdv a fedélzeten!

Először is nagyon köszönöm mindenkinek, aki felajánlott bármit is a licitre, illetve azoknak is, akik licitáltak ezekre a tételekre. Idén is szép összeget sikerült összegyűjtenünk a jó ügy érdekében. A rekorddöntés idén elmaradt, de így is több mint 700.000 Ft-ot viszünk majd az alapítványnak!

A licit véget ért november 20-án este, most jön a dolog neheze: az adományok begyűjtése és a nyeremények átadása. Ezért aztán kérek mindenkit, alaposan olvassa el a lenti pontokat, és cselekedjen ezeknek megfelelően:

  1. Tudom, jön a karácsony és hétköznapokban is mindig akadnak teendők, ráadásul 2020 van, de annak érdekében, hogy ne nyúljanak el túlságosan az átadások, mint az elmúlt években, kapjon ez is prioritást!
  2. Ha megnyertél egy tételt, kapni fogsz egy e-mailt, amiben megtalálod a felajánló e-mail címét (ha nem kaptál, nézz be a SPAM folderbe is). A felajánló szintén megkapja ezt az e-mailt és látja az elérhetőségedet. Egyeztessetek, az átadásról/átvétel/postázásról. Ha megtörtént az átadás, postázták a tételt, akkor pipáljátok a tétel oldalán a megfelelő átadtam, átvettem pipát 
  3. A felajánlott pénzösszeget utaljátok át nekem, a következő számlaszámra:
Hauszknecht Imre, CIB:
10702026-63126312-51100005


A közleménybe írjátok be a neveteket, illetve - mivel többen több dolgot is megnyertek - soroljátok fel a fizetett tételek oldalán megtalálható négyjegyű azonosítókat! pl.: Azon.: 5438, 5623

Ha egy tétel ellenértéke nem érkezik meg 2020. december 02. 19:00-ig, akkor a licitet érévnytelennek tekintjük, a nyertes a nyereményét nem veheti át!


Fontos! Azoknál tételeknél, ahol a nyereménynek csak egy része megy jótékonyságra, ott csak a megfelelő hányadot küldjétek nekem. A felajánlót megillető hányadról egyeztessetek a felajánlóval!

4. Ha megjött az utalás, azt a tétel oldalán jelzem vissza! Az összeg beérkezéstől számított 24 órán belül rögzítem a visszajelzést a kérdéses a tétel oldalára.

5. Ha a felajánló látja egy felajánlott tétel adatlapján, hogy megérkezett hozzám az utalás, igyekezzen minél előbb átadni/postázni a tételt a nyertesnek! Személyes átadásnál törekedjetek a minimális személyes kontaktusra, és a tartástok be a Covid-19-cel kapcsolatos aktuális előírásokat!

Még egyszer hálásan köszönöm mindenkinek a részvételt, és nagyon szépen kérek mindenkit, hogy cselekedjen gyorsan!

Nagylelkű kalózok vagytok!

Üdv: Imre

100 % adomány
100 % adomány
100 % adomány
100 % adomány
100 % adomány
100 % adomány
7 Csoda Vezetők – Stevie Promo Card
100 % adomány
7 Csoda Vezetők – Stevie Promo Card
100 % adomány
Csak személyes átvétel!
pic1089200[1].jpg
100 % adomány
megvadultbetűk-fehér.jpg
100 % adomány
Csak személyes átvétel!
100 % adomány
Boribon-fehér.jpg
100 % adomány
Esőtánc-fehér.jpg
100 % adomány
IMG_20201116_162133.jpg
100 % adomány
123397581_371019587464726_4728920505671677807_n.jpg
100 % adomány
IMG_20181202_151557.jpg
100 % adomány
Csak személyes átvétel!
pic689676[1].jpg
100 % adomány
battlestar.jpg
100 % adomány
Csak személyes átvétel!
pic213204[1].jpg
100 % adomány
Dobozkép
100 % adomány
16047338858981250199269064862147.jpg
100 % adomány
20201117_163704.jpg
100 % adomány
20201118_072629.jpg
100 % adomány
20201118_072701.jpg
100 % adomány
20201118_072716.jpg
100 % adomány
brass.png
100 % adomány
B-Sieged.jpg
100 % adomány
1400.jpg
100 % adomány
Csak személyes átvétel!
FullSizeRender (3).jpg
100 % adomány
Csak személyes átvétel!
100 % adomány
Csak személyes átvétel!
100 % adomány
FA6CFB04-A618-42FD-9B0E-EA035F15597B.png
100 % adomány
20201117_163652.jpg
100 % adomány
Cash N Guns Promo card.jpg
100 % adomány
40c199219be86b33dd6e5f331e1de3a11e62afb8.jpg
100 % adomány
YAPALOCTE  002 small.png
100 % adomány
Csak személyes átvétel!
pic217698[1].jpg
100 % adomány
Csak személyes átvétel!
pic3989497[1].png
100 % adomány
2021-JEGES-PAKLI--HU-BOX-3D.png
100 % adomány
mermaid.jpg
100 % adomány
minotaur promo.jpg
100 % adomány
Csak személyes átvétel!
pic80657[1].jpg
100 % adomány
1605786899241.jpg
100 % adomány
Csak személyes átvétel!
Covil_.jpg
100 % adomány
Csak személyes átvétel!
IMG_1104.JPG
100 % adomány
IMG_6281.JPG
100 % adomány
CV Promo AB.jpg
100 % adomány
20201118_072522.jpg
100 % adomány
IMG_20201109_190143.jpg
100 % adomány
Csak személyes átvétel!
pic1194408[1].png
100 % adomány
IMG_20201109_190217.jpg
100 % adomány
Csak személyes átvétel!
pic301615[1].jpg
100 % adomány
tours.jpg
100 % adomány
20201118_072542.jpg
100 % adomány
Dixit promo kártya - Flash Mob
100 % adomány
Dixit promo kártya - Flash Mob
100 % adomány
Dixit promo kártya - Flash Mob
100 % adomány
Dixit: Magic Bunny Promo Card
100 % adomány
Dixit: Magic Bunny Promo Card
100 % adomány
Dixit: Memories – Promo card
100 % adomány
Dixit: Memories – Promo card
100 % adomány
Dixit: Origins - La Machine à rêves Promo Card
100 % adomány
Dixit: Origins - La Machine à rêves Promo Card
100 % adomány
Dixit: Origins - La Machine à rêves Promo Card
100 % adomány
Dixit: Pumpkinhead Promo Cards
100 % adomány
Dobble promo söralátét.jpg
100 % adomány
Dobble promo söralátét.jpg
100 % adomány
20201118_072554.jpg
100 % adomány
46473985_1857710260993716_1336943935364268032_o.jpg
100 % adomány
Dragonfire
100 % adomány
éjszaka-fehér.jpg
100 % adomány
Csak személyes átvétel!
IMG_1789-1024x768-1.jpg
100 % adomány
Csak személyes átvétel!
Lisboa-Header.jpg
100 % adomány
Borító
100 % adomány
asztali hoki
100 % adomány
1605786899209.jpg
100 % adomány
1605786899224.jpg
100 % adomány
fesztáv box.jpg
100 % adomány
Borító
100 % adomány
68409450_10213746186318191_7081152554175823872_o.jpg
100 % adomány
Csak személyes átvétel!
pic3198650[1].jpg
100 % adomány
licit-front.jpg
100 % adomány
fury.jpg
100 % adomány
Dobozkép
100 % adomány
Glüx promó
100 % adomány
Csak személyes átvétel!
pic2728136[1].jpg
100 % adomány
Kelta fémpénz
100 % adomány
Római érme
100 % adomány
Borító
100 % adomány

Leírás

Fontos: Olyan e-mail címmel regisztrálj, amit rendszeresen olvasol, mert oda kapsz értesítőket a licitek állásáról, és a kampány végi teendőkről! A Beállítások/Profil menüpontban tudod módosítani az e-mail címedet ha szükséges!

Az elmúlt években igen sikeres volt a karácsonyi adománygyűjtő akció, reméljük idén is csatlakoztok a CFP jótékonykodó flottillájához. Nincs más teendőtök, mint felhúzni a rénszarvaskoponyás zászlót és adakozni...

Nyugalom, ez évben sem a saját, titkos kincstárunkat szeretnénk gyarapítani, a befolyt összeget idén a InDaHouse Hungarynek ajánljuk fel, akik borsodi falvakban élő, hátrányos helyzetű gyerekeknek tartanak egyéni és csoportos fejlesztő foglalkozásokat heti rendszerességgel.

Az adományokat idén is én (Hauszknecht Imre) fogom gyűjteni egy adott bankszámlán, és én utalom át egyben a végén. Nem tudom levonni az adómból az összeget, nem erre játszom.

Megjegyzés: Ez egy jótékony játéklicit, nem pedig "vegyünk játékot nagyon olcsón". ;)

 

Szabályok

Mielőtt bármit tennél a kampányban, olvasd el figyelmesen lefelé görgetve a szabályokat!

  • Aki csatlakozik, beleegyezik, hogy az adományt az InDaHouse Hungary Egyesület kapja.
  • A kampány 2020. november 6. 10:00 - 2020. november 20. 20:00 között aktív.
  • Mielőtt feltöltesz egy tételt olvasd el a Hirdetéskre vonatkozó szabályokat! Ezeket a Hirdetésfeladás felület tetején találjátok. A szabályoknak nem megflelő tételeket töröljük!
  • Fenntartjuk a jogot, hogy érvénytelenítsünk konkrét liciteket.
  • A kampány lezárása után a kifizetést és az utalásokat le kell bonyolítani december 2-ig, hogy biztosan odaérjen az adományunk karácsonyig! Ha egy tétel ellenértéke nem érkezik meg 2020. december 02. 19:00-ig, akkor a licitet érévnytelennek tekintjük, a nyertes a nyereményét nem veheti át!
  • Átadásra a következő szabályok vonatkoznak:
    • Csak akkor adjátok át a terméket, ha már megérkezett hozzánk az ellenértéke, és azt jeölltük a rnedszerben.
    • A szervezők nem gyűjtik a felajánlott játékokat, azt a felajánló adja át személyesen/postán a kampány lezárta és az utalások beérkezte után! 
    • Átadásnál törekedjetek a minimális személyes kontaktusra, és a tartástok be a Covid-19-cel kapcsolatos aktuális előírásokat!
  • Nagyon ritkán, de sajnos előfordul, hogy egy megnyert tételt a nyertes mégsem kap kézhez. Ezért nem tudunk felelősséget vállalni.
  • Azon felhasználókat, akik nem adják át a felkínált tételt, vagy nem utalják át a megnyert tételek ellenértékét, kizárjuk a következő kampányokból!
  • Csatlakozzatok a hivatalos FB csoportunkhoz! Mivel a kampánynak sok résztvevője, ezért az elmúlt években a kommunikációban voltak fennakadások. A facebook csoport segítségével szeretnénk megkönnyíteni a résztvevők közötti kapcsolatteremtést, itt feltehetitek a krédéseiteket. Ha nem vagy facebook felhasználó, és kérdésetek van a kampánnyal kapcsolatban, akkor a  kampányoldal alján van lehetőségetek általános kérdéseket feltenni.

 

 

Hozzászólások

2020. 11. 28. 14:04
Sziasztok! Már csak 7 ember kb. 50.000 Ft-nyi adománya hiányzik, minden más utalás beérkezett. Látom szép számmal eljutottak már tételek az új gazdájukhoz. Aki már átvette/átadta a jussát, ne felejtse el jelölni a profilján az Archív vagy Nyertes licitek menüpontban! Egyeztettünk az lnDaHouse csapattal is, jövő péntek délután tartjuk a "távátadót". A kampánybeszámoló pedig várhatóan a rákövetkező hétre készül el.

2020. 11. 20. 20:01
a profilodnál vannak ilyen listák

2020. 11. 18. 13:53
Megvan. A nevemre kattintva.

2020. 11. 18. 13:49
Itt tényleg nincs olyan opció, hogy a saját tételeimet (felajánlott és/vagy licitált) szeretném ellnőrizni?